Subscribe

RSS Feed (xml)

Powered By

Blogger Template From:
Free Blogger Skins

Powered by Blogger

2020. február 21., péntek

Simon kalandok Vol 1.



Simon amikor végre már élvezi a kállítást
Mosolygós Simonka

Hogyan is lesz egy kennel kutyából teljes értékű családi kutya? Ez a bejegyzés most erről fog szólni. Simonért hiába dolgoztam meg olyan keményen, mégis valahol úgy érzem Ő a sors ajándéka nekem. Pár könnycsepp is gyűlik a szemembe, de Simon kísértetiesen hasonlít karakterében az öreg néhai kutyámra, Bonóra. Persze eleinte nem volt ez mindig így, hiszen amikor megérkezett, még azt sem tudta körülbelül hogy merre van arccal. Borzasztóan zavart volt. Egész életében idáig egy kennelben élt, illetve volt egy kifutója, és néha a kan társaival játszott és fedezett. Ez volt Simon élete. 

Simon sosem volt egy félős kutya, minden szituációra jól reagált, még lakásban, lyukas lépcsőn, bármin teljes nyugalommal sétált. Kutyákkal, kanokkal szembeni agressziója nem volt (na ebben nem hasonlít Bonóra :D ). Első dolog ami borzasztóan aggasztott vele kapcsolatban, hogy nem evett az első két hétben amikor megérkezett vagy lopott, amikor nem láttuk. Vagy kézből tudtam körülbelül a 10. nap után beleimádkozni az ételt. Zárhattam ketrecbe, etethettem kutyákkal arra apellálva, hátha eszik mert irigy, etethettem egyedül, semmi sem hatott nála. Annyi látszott, hogy a kutya nagyon meg van zavarodva. Eleinte sétálni se nagyon vittem, úgy gondoltam akklimatizálódjon és első körben engem szokjon meg. Mivel női tenyésztője volt, látványosan jobban viszonyult és kezelte a nőket. Engem szinte azonnal a szívébe zárt, és én lettem az ő "megmentője". 


A "szabad" Simon

Eleinte kitalálta, hogy a kanapé az ő biztonsági pontja a lakásban, és ha bármi megzavarta, a kanapéra ugrott fel, és onnan kukucskált, hogy mi történik. Még a lakásban is olykor olykor csöpögött a nyála, látszott, hogy stresszel. Ha lehúztuk a Wc-t, Robi erőteljesebben eltrappolt, vagy hangosabban szólt a TV már ugrott a kanapéra és  csak lesett. Egy hét után rájött, hogy semmilyen ismeretlen hang nem fogja őt bántani, úgyhogy kezdett oldódni a lakásban. Már jött ment, elfogadta a jutalom falatot is. Ekkor újabb akadályba ütköztem, gondoltam elkezdem tanítani, ahogy a kölyköket, először az ülre. Na ezzel eléggé mellé lőttem, ugyanis Simon nem értette, mi az a feladat. Sosem láttam még ilyet kutyánál. Azonnal befeszült, és menekült a kanapéra az első egy két próba után. Majd ismét nem fogadott el falatot. Azért én kitartóan két három napig,  - több kutya segítségével, hogy lássa ez mekkora jó dolog - próbáltam mutatni neki, mi is ez. Sikertelenül. Simon csöpögő nyállal üldögélt a kanapén. 


Simon már a lakásban is egy ragacs

Ekkor eldöntöttem, hogy az első két hónapban semmit, de tényleg semmit nem tanítok neki. Pórázon elviszem sétálni, olyan helyekre, ahol elengedhetem kutya társaságban - zárt futtató - elviszem. Ott elengedem. Hagyom, hogy kiélje magát és magától tapasztalja meg a dolgokat. Azt kell mondjam ez volt a lehető legjobb döntésem. Első alkalommal a futtatón, egy órán át leszarta a fejem. Nem érdekelte, hogy én, vagy a falka többi tagja a világon vagyunk. De ez a dolog, alkalomról alkalomra csökkent. Kimbát, a legragaszkodóbb kutyámat mindig magammal vittem. Nála stréberebb kutya a világon nincs. Kimbussal mindig gyakoroltunk valamit, és láss csodát, Simon körübelül 3 alkalom után, magától érdeklődni kezdett, hogy mi lehet olyan izgalmas rajtam, ami oda vonzza az egész falkát, ami olyan jó velem. Így tanulta meg a behívást. Nem trainingeztem rá, megtanította rá a falka. A falka tanította meg pórázon szépen állni és figyelni, a póráz fegyelmet, és az ült. Sőt még a maradot is. Simont semmire nem tanítottam direktben. Egy dolog volt nála a kulcsszó, a türelem. Őszintén megmondom, hogy nekem ő volt Niobé és Bono mellett a legnagyobb falat eddig kicsiny életemben. Mert én olyan ember vagyok, aki haladni akar. fejlődni az ebekkel, csinálni menni. Nála pedig lassítanom kellett. Hagynom kellett, hogy az ő tempójában haladjunk, és igazából csak utat mutattam neki, és csak reménykedhettem benne, hogy elfogadja ezt az utat. 


Gyűjteményével. 
Pocakvakartató 
Simonka sétákon se megy messzire már

Simon viszont továbbra is napról napra jobban meglepett engem. A kapcsolatunk egyre szorosabb lett, végül teljesen a bizalmába zárt. Nagyon látványos volt a pálfordulás nála, amikor az egyik nap rámorgott az én matrica Kimbámra, hogy én csak az övé vagyok. Ezért természetesen kikapott. Nem nagyon, Simont nem kell bántani, neki elég egy hangos szó. Mindenesetre, akkor ledöbbent, hogy én nem csak egy izgalmas dolog vagyok, hanem valaki akire talán fel kell nézni. Valahol ekkor tudatosult benne igazán, a falka tudat, és hogy ennek a falkának bizony én vagyok a vezére. Ekkor vittem el az első, falkás póráz nélküli sétára. Nagyon bátor voltam, el is mehetett volna, de én úgy gondoltam, most már kötődik annyira, hogy nem fog elmenni. És egy sétán még jobban éreztethetem vele, látványosan a falka segítségével, hogy a ki a vezér. Ez olyan szinten bevált, hogy Simon a séta második felétől csillogó szemmel mosolyogva kb elsőként rohangált mindig be hozzám. Itt éreztem először azt, hogy átkattant benne valami. Simon ettől a naptól fogva lett az ÉN kutyám. Az én ragaszkodó, bújós kedves okos tüneményem. 

Simonnal a négy hónap alatt elértük, hogy imádjon mindent átugrálni, tökéletes kanapé kutya legyen. Megtanulja a kunyerálás és a papucslopás művészetét. Rájöjjön, hogy lehet professzionális módon kitúrni a többi kutyát. Hogy a vacsorát egyedül, segítség nélkül, több kutya mellett is meglehet enni jóízűen. Hogy a tanítás egy szuper izgalmas dolog, a klikker pedig még inkább. Emellett pedig viszonylag elfogadta a kiállításokat, bár nem mondom, hogy rajong értük, így ha az intert befejezte nem is erőltetjük ezt nála tovább. Fürdésnél pördül fordul mancsot ad ha kérem. Ül, marad és 100 százalékosan behívható. Lassan kezdjük vele is az agilityt és a tanfolyamot, rég vártam már ennyire a kutyasulit. Végezetül pedig Simon megtanulta, hogy milyen is az, ha az embernek családja, falkája van, és milyen is egy gazdis kutya élete. Szóval Simon, üdv a családban! :)